|
Kiképzés és továbbképzés
" Nem az a feladatom,hogy 'mi az élet értelme' kérdésre válaszoljak, hanem, hogy felelőséggel megértsem: ezt a kérdést nekem tették fel." (Frankl)
A TLG tevékenysége speciális sajátosságokkal rendelkezik, így szükséges, hogy a kiképzés is e specifikumokhoz igazodjék. Mindez indokolja, hogy a munkatársak válogatása ne a kiképzés során, hanem azt megelőzően történjék. Mind a szervezet, mind az együttdolgozó stáb (csoport), mind a hívó együttes érdeke, hogy a szolgálatot ellátók minél tartósabban tevékenykedjenek a csoportban; a lehetőség szerint csekély fluktuációval kelljen számolni. Ennek érdekében fontosnak tartjuk a tevékenységre jellemzők közötti gondos szelekciót. Véleményünk szerint a legfontosabb szelekciós szempont a motiváció, ennek tisztázása ugyanis bizonyos információkat biztosít a jelentkező személyiségét illetően is. A szelekció sikere érdekében nem tartjuk szerencsésnek új munkatársak felvételére vonatkozóan a tömegkommunikáció útján történő nyilvánosságot. Ez esetben ugyanis a motivációkat illetően az alábbi, általánosan előforduló indítékokra lehet számítani:
- Kíváncsiság, melynek hátterében kizárólag a tevékenység szokatlan volta, "más"-sága szerepel;
- Öngyógyító szándék - a jelentkező saját, személyes életében jelenlévő lélektani problémák megoldatlanságát szeretné a segítő funkcióval - saját maga előtt is - leplezni (túlkompenzáció);
- Nárcisztikus érdekek - pszichológiai értelemben véve bajban lévő emberek életébe való beavatkozás, konfliktusok keresése, forszírozása a segítés, mint nárcisztikus örömforrás megteremtése érdekében (ún. helper szindróma). Amennyiben a köztudatban a telefonszolgálat image-e az öngyilkosság - megelőzéssel, a krízisintervencióval kapcsolatos, a tevékenységhez csatlakozni kívánók motivációinak is ehhez kell társulnia.
A szervezetben, mint csoportban élő demokratikus légkör, a stáb tagjainak magas szintű felelősségtudata indokolja, hogy a szolgálatba belépni kívánók motivációit egyéni beszélgetésben bármelyik operátor tisztázhatja. E motiváció tartalma: az öngyilkosság, mint jelenség, és mint folyamat iránti érdeklődés, a vonatkozó személyes élmények (pl. öngyilkossági krízisben levő ember számára nyújtott frusztrált segítségadás; tehetetlenség érzése; környezetben előfordult öngyilkossággal kapcsolatos bűntudatérzés, a saját segítő kapacitással összefüggő elégtelenség érzése..stb.) elvállalása, készség a szakszerű segítés formáinak elsajátítására, saját képességek fejlesztésére vonatkozó igény, tudatos törekvés a lélektani szempontból egyensúlyt vesztett emberek megértésére. A szelekciós szempontként jelentős motiváció tehát e tekintetben tágabb fogalom, mivel a személyiségnek a segítségadásra irányuló spontán eszköztárát is tartalmazza.
Általában háromévenként képzünk új munkatársakat, melyet a lelkészi és pszichológiai végzettségű vezető és a mentalhygiénés szakember, szupervízor és lelkész végez. A képzésre való jelentkezés elsősorban a fővárosból vagy közvetlen környékéről lelkészi ajánlással történik, amelyen 30-60 év közötti férfiak és nők, általában felsőfokú iskolai végzettségűek, hívő gyülekezeti tagok vesznek részt. Az alkalmas személyek kiválogatása szigorú szabályok szerint történik. A képzés, a szolgálatba álláshoz szükséges felkészítő elméleti és gyakorlati tanfolyam 9 hónapig tart. Mindenki ingyenesen ügyel, a vidékről bejáróknak útiköltséget térítünk.
Továbbképzések folyamatosan zajlanak, a lelki kiégés megelőzésére csendes-napokat és szupervíziókat tartunk. A munkatársaknak évenként egyszer egy hétvégén csendes-napot tartunk valamelyik református üdülőben, amely alkalom arra is, hogy egymást közelebbről megismerjük, hitben és szellemiekben épüljünk.
Havonta szupervíziót tartunk, amely egy olyan munkatársi összejövetel, ahol közösen áttekintjük a hónap során érkezett hívásokat, és együtt értelmezzük a felmerült problémákat. Továbbképzéshez vezetőnk és esetenként meghívott szakemberek járulnak hozzá.
Természetesen kapcsolataink kihatnak az egyházi missziókon túl a világi intézményekre is. Tagja vagyunk a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) is. A LESZ tagja a Nemzetközi Lelki Elsősegély Telefonszolgálatoknak, így a szolgálat széleskörű kiterjedése is biztosított. Magyarországon 28 tagszolgálata van, 4 régiója: Dél-Dunántúl, Észak-kelet, Észak-Dunántúl és Dél-kelet. Tagszolgálatainak száma: 36, ilyenek, mint pl. a debreceni és győri TELEMÖSZ (a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Lelki segély Szolgálata), családsegítő központok az ország különböző helyein, Vöröskereszt Mentálhigiénés Intézmények.
Szolgálatunk aktívan képviselve van az Országos Konferenciákon, a régiótalálkozásokon és szemináriumokon. Egy ilyen találkozó lelki haszna az ökumenikusan kölcsönös támogatottság, a szakmai előadások, a közös szemináriumok és worksoopok, az együttes tevékenységek és beszélgetések. Önkéntes munkatársaink szívesen részt vesznek ezeken az alkalmakon.
Szakmai cikkek: Krízis - (részlet a LESZ hírleveléből)>>>Bővebben HTML formátumban >>>Bővebben PDF formátumban
Dietrich Bonhoeffer: A meghallgatás szolgálatáról
"Az első szolgálat, amellyel a közösségben egyik ember a másiknak tartozik, az az, hogy a másikat meghallgatja. Ahogy az istenismeret azzal kezdődik, hogy Isten igéjére hallgatunk, ugyanúgy a felebaráti szeretet kezdete az, hogy megtanulunk odafigyelni a felebarátra. Isten irántunk való szeretete nyilvánul meg abban, hogy nem csak igéjét adja nekünk, de fülét is kölcsönzi hozzá. Így az Ő munkája az, amit a másikért teszünk, amikor megtanulunk odafigyelni rá. Sok keresztyén, különösen is a prédikátorok gyakran azt hiszik, hogy amikor más emberekkel vannak együtt, akkor nekik mindig valamit nyújtaniuk kell, az az ő egyedül lehetséges szolgálatuk. Elfelejtik, hogy a meghallgatás nagyobb szolgálat lent, mint a beszéd. Sok ember keres egy fület, amely meghallgatja őt, és nem találják ezt a keresztyének között, mert ők ott is beszélnek, ahol hallaniuk kellene. Aki azonban már képtelen arra, hogy felebarátját meghallgassa, az nemsokára már Istent sem fogja meghallgatni, hanem Isten előtt is mindig beszélni fog. Itt kezdődik a szellemi élet halála és végül már csak a szellemi fecsegés marad, a papos leereszkedés, amely megfullad a kegyes szavakban. Aki nem képes arra, hogy hosszan és türelmesen odafigyeljen, az mindig el fog beszélni a másik füle mellett és végül még maga sem fogja ezt észrevenni. Aki azt gondolja, hogy az ideje túl drága ahhoz, hogy a másik meghallgatására fordítsa, annak sosem lesz igazán ideje Istenre és felebarátjára, hanem mindig csak saját magára, saját szavaira és terveire.
A testvéri lelki gondozás lényegében abban különbözik a prédikációtól, hogy az Ige feladatához itt a meghallgatás feladata is hozzájárul. Létezik a fél-füllel való meghallgatás is, amikor valaki azt hiszi, már tudja, mit fog a másik mondani. Ez a türelmetlen, figyelmetlen meghallgatás, amely megveti a felebarátot és csak arra vár, hogy végre ő is szóhoz jusson és ez által a másiktól megszabaduljon. Nem így töltjük be feladatunkat."
Dr. John Bechtle: Hit és depresszió
A pszichikai rendellenességek között a depresszió olyan gyakori, mint a közönséges megfázás, mivel egy forrás szerint mintegy 30-40 millió amerikai életét keseríti meg (Newsweek, 1987. május 4., 1987, 48-57 old.). Ez a betgség túlságosan összetett ahhoz, hogy egy legyintéssel elintézzük. Gary Collins a Christian Counseling: A Comprehensive Guide (Keresztény tanácsadás: egy átfogó útmutató) (Dallas, Word Kiadó, 1988.) címu^ munkájában hét kategóriába sorolja a depresszió fo~bb okait[1] és ezekbo~l hatra kezelési útmutatást is nyújt. Mindegyik kategórián belül több megoldási utat mutat be. A problémát csak bonyolítja, hogy az emberek a depresszió szót használják csaknem minden lelkiállapot megjelölésére, egy focimeccs elvesztése miatt érzett csalódástól egészen az öngyilkosság gondolatáig. A Biblia nem használja a "depresszió" szót, mégis szól olyan emberekro~l, akiket mi depressziósnak neveznénk. Depresszió elleni gyógyszerek pedig természetesen nem fordulnak elo~ a Bibliában. Mégis találhatunk néhány általános alapelvet, melyet azoknak ajánlanánk, akik a depresszióval próbálnak megküzdeni:
>>>Bővebben HTML formátumban
Copyright ©2008 VARIO '98 Bt.
|
|